Bemutatkozás



​A mai sötét korban dúló szellemi harcban tévesen úgy próbáljuk megélni a katolikus hitünket, hogy azt alakítani próbáljuk a változó világhoz, melynek során relativizáljuk Krisztus igazságát. Az egalitárius szemlélet azt sugallja a gyermekeink, fiataljaink számára, hogy mindenféle másságot tisztelet illet meg, ezzel pedig tagadjuk a végső igazság létét, azaz Krisztus megváltását. Mindenütt a tudás istenítését láthatjuk, ami kipöcköli az értékrendünkből az Istent, aki az egyetlen, örök, és változatlan igazság. Az Isten a szeretet, és nem lehet Vele szeretet gyakorlása nélkül kapcsolatba kerülni. Három nemzedék nőtt fel a hitátadás szülői mulasztásában, a hiányosságok hatalmasak. A katolikus hitoktatás intézményesült, és formálissá vált, mintha szándékosan érintetlenül akarná hagyni azt a gondoló képességet, amire az emberi elme teremtetett. Napjainkban a tudományos nyelv értékpluralizmusnak nevezi a relativizmust, ami fogalmi zsákutca.  A keresztény beavató hitoktatás a relativizmust kifejezetten ismeretelméleti megközelítésben értelmezi akkor, amikor az Egyház a relativizmussal szembeni állásfoglalásában a hermeneutikai, metafizikai álláspontra helyezkedik, hangsúlyozva, hogy az abszolút létező csak a relatívban hozzáférhető, de ez feltételezi az abszolútumot. A 20. század végén elterjedt erkölcsi relativizmus szerint viszont az emberi cselekvés erkölcsi minőségét nem objektív tényezők (törvény, tárgy) határozzák meg, hanem a viszonylatai és a hasznossága. Megközelítésünk az Egyházét követi,így mivel az egyesületi tagok jórészt keresztény házasságra készülnek, a házasság előtti tisztaság kulcsérték, melyen a hűség is alapul. Ennélfogva el kell, hogy utasítsanak minden LMBTQ, gender és hasonló, a keresztény életvitellel és Isten parancsaival össze nem egyeztethető dolgot mind cselekedeteikben, mind a képek tekintetében. A Legati Caritatis fiataljai a lélek működésének megismerésével foglalkozva pallérozzák az értelmüket, mely képesíti őket a tudatos értékválasztásra. A lélekismeret önismeret és Istenismeret összekapcsolását jelenti a beavató hitoktatásban. Szent Ágoston "itinerarium mentis"-e alapján A gyerekeknek, és a fiataloknak nem adhatunk felvizezett, modernizált hitet, mert ezekben lebutított hittételek, és megcsonkított tanítások eretnekségként jelennek meg. A modernizmus szellemében átalakított hit helyett a magyar néplélek évszázados hagyományait, és értékeit kívánjuk átadni, megélni, és művelni, Szent István egyházképének felmutatásával, és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletének áthagyományozásával. Kiemelt cél az élő imádkozásra nevelés, a hit mindennapokban való vállalása annak a tanításnak a fényében, hogy földi életünk után üdvösségre kívánunk jutni, mely üdvösség a szeretetcselekedeteink által életünk valódi, és végső célja. Nagymértékben követjük a szenteket, akiknek példája nem celebélmény, hanem valódi tartópillére a krisztusivá válásnak, az Imitatio Christi, a Krisztus utánzás feladatában. A közösség fiataljai másképpen gondolkoznak majd, és másfajta igényekkel fognak hozzá a jövő alakításához. A gondolkodás megismerése a magyar gyöknyelvészet erkölcsi tartalmának nyelvfejtegető munkájával van összekötve. A közösség kiemelt feladata a hazaszeretetre, nemzettudat elmélyítésére való törekvés a hősök példáján keresztül. A magyar hagyományaink mentése értékmentés és egy szebb, katolikusabb jövő reményének apostoli munkája a jelenben, mert cselekdni csak a jelenben lehet.




Jelenleg nincs megjeleníthető bejegyzés...

« Újabb bejegyzések | Régebbi bejegyzések »


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

Váltás gyengénlátó verzióra!